"Az aluljáróérzést Irén, hogyan is írhatnám meg most neked?" - kérdi Cseh Tamás képzeletbeli nővérét. Bereményi megírta, Juhász Dávid megfestette nekünk. Reggeli fejfélrefordító nyaktornánk "okozói" a vászonról köszönnek vissza ránk a Bárka kávézójában. Zavarbaejtő realizmus, megható részletek - jé, ők is emberek?
2009. április 11.
Kelemen Éva
Juhász Dávid azokat örökíti meg "S háltak az uccán" című kiállításán, akikkel minden nap találkozunk, ám akikről legtöbbször mégsem vagyunk hajlandóak tudomást venni.
Képei alapján kevesen gondolnák, hogy Juhász Dávid szakmája szerint angol-történelem szakos tanár. A Bárka Színházban pénteken megnyílt "S háltak az uccán" című kiállításának fókuszában a hajléktalanok és a perifériára szorultak állnak, akiket nagyméretű portréin szinte lüktető ecsetvonásokkal örökít meg. Az autodidakta festő a kényes témához tökéletesen passzoló szín- és formavilággal, zaklatottságában is valamiféle állandóságot tükröző ecsetkezeléssel dolgozik. A megtört, lemondó gesztusok mellett a képeken egyfajta időtlenség, az otthontalanság fájó jelensége uralkodik el, a portréalanyok közül egyedül az alkoholmámorban úszó férfi mosolyog. A Férfi kakassal című festményen látható alak átható tekintete végtelen szomorúságot tükröz, az Éhség és a Mámor szereplői pedig a hajléktalan lét két domináns jellemzőjét jelenítik meg. A nagyméretű portrék akár óriás tarotkártyákként is felfoghatóak, a rajtuk látható alakok mint a végzet előhírnökei adnak pillanatképet jelenünkről. A kiállítás két legerősebb darabja a festőművész két, József Attilához kapcsolódó alkotása, amelyekről a költő groteszkbe csavarodó görcsben néz vissza ránk. Újabb képein Juhász Dávid a tájfestészet felé mozdul el, meseszerű mementót állítva például a VIII. kerületnek. A fiatal festőművész pillanatképei nem erőltetik rá a befogadóra a már közhelyszámba menő világjobbítás és emberség jelszavait, sokkal inkább a puszta megmutatással érnek el erőteljes, a látogatót mélyen felkavaró hatást.
